A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hortobágy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hortobágy. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 20., hétfő

A darvak ígérete

Verőfényes napsütésben vágott neki népes csapatunk az immár hagyományos darunéző túránknak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával megvalósult program ezúttal is sok madarász sulis tanulót vonzott, nem is maradt szabad férőhely a buszon. 

Akárcsak tavaly, ezúttal is a Virágoskúti-halastó volt a célunk, ahol szerencsére remek fényben ezernyi, krúgatva érkező daruban gyönyörködhettünk. Az itt éjszakázó madarak behúzása felejthetetlen élmény volt mind a tanulók, mind a kísérő felnőttek számára. De a figyelmes szemlélők láthattak kárókatonát, nyári ludat, nagy liliket, sárgalábú sirályt, vörös vércsét és barna rétihéját is, sőt a gyerekek nagy örömére még mezei nyúllal és őzzel is találkoztunk. 

A darvak látványát azonban ezen az estén semmi sem múlhatta felül! A lassan alászálló Nap által egyszerre narancsra, vörösre, barnára és sárgára festett égbolton feltűnő madarak képe és csodálatos hangja sokáig elkísér még bennünket. Az emlékük ígéret is: reméljük, hogy jövőre újra találkozunk majd velük! 

Köszönöm a kísérő kollégáim: Csobáné Szabó Melinda, Győriné Kocsis Anna és Tóthné Mányik Andrea tanítónők segítségét, valamint az MME támogatását!








Nyári ludak




Szállnak a darvak

Egy öreg (felül) és egy fiatal daru


Kárókatonák




Sárgalábú sirály





Barna rétihéja


Nagy lilikek



Nyári ludak






 


2018. április 28., szombat

Pásztorok viselt dolgai

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett vetélkedőn csapatunk a döntőbe jutott. A Bátori Imre Zsolt, Biró István Dominik és Kiss Attila 4.b. osztályos tanulók két fordulós, levelező versenyen érték el a szép eredményt. A pásztorok viselt dolgai elnevezésű verseny döntőjébe 10 csapat került be Kelet-Magyarország különböző településeiről. (Így bízvást nevezhető "félországos" versenynek a megmérettetés.) Csapatunk az április végi hőségben kitartóan küzdött és remekül helytállt az elméleti és gyakorlati néprajzi ismereteket igénylő feladatokban. A végén meg különdíjat is kaptunk.
A verseny helyszínére időben elindultunk, így volt időnk a hortobágyi Nyírő-lapos mellett egy rövid madarászatra is.

A Nyírő-lapos megfigyelő tornyában


A cankók, ludak mellett kis kócsagokat is megfigyelhettek a gyerekek, de volt alkalmuk a foltos nádiposzáta énekét is megismerni. (A torony melletti fűzfán hangoskodott a nádi énekes.)
Kis kócsagok

Foltos nádiposzáta
Jó hangulatban, madaras élményekkel telve érkeztünk meg a Hortobágyi Látogatóközpontba, ahol aztán a délelőtt folyamán lezajlott a verseny.

A bocskaikerti csapat

Verseny közben

Verseny közben


2016. október 18., kedd

Kirándulás a Hortobágyra - a Csodálatos Vadvilág verseny résztvevőinek jutalma

Miután iskolánk csapata sikeresen szerepelt a Hortobágyi Nemzeti Park és a Nagyerdei Kultúrpark által szervezett Csodálatos Vadvilág című versenyen, a csapa tagjai (Nagy Eszter, Pásti Blanka és Tóth Laura) jutalmul ingyenes belépőjegyet kaptak a hortobágyi múzeumokba és kiállítóhelyekre, valamint a malomházi vadasparkba. A mai napot választottuk a kirándulás lebonyolítására. Először a látogatóközpontban kezdtük, ahol a Darvak Világa című interaktív kiállítást kerestük fel: 
Érdekes a darvak világa
A kiállítás részeként a gyerekek be is öltözhetnek hortobágyi betyárnak...

... vagy akár indiánnak is. (Hogy utóbbinak mi köze a Hortobágyhoz, azt nem tudom.)


Az októberi hűvös idő és a vizes fű sem tántorított el bennünket attól, hogy szabadtéren folytassuk a túránkat. Szafari-busz vitt bennünket Malomházára, ahol a pelikánoktól a keselyűkön át a farkasokig mindent megnéztünk.
Mi és a pelikánok...

Rózsás gödény vagy pelikán

A fakó keselyűk röpdéje előtt

Farkaslesen
Bár már nem először voltunk Malomházán, a vadaspark mindig tud valami újat mutatni. Most például kiválóan össze lehetett hasonlítani a fekete-, a fehér gólyát és a darut:
Fekete gólya és darvak (bal oldalon egy fehér gólya is látszik)
Vagy érdekes volt az a fészekgyűjtemény, amire az üveges tárlóban bukkantunk:

A Kilenclyukú híd előtt
A Csárdamúzeumban is sok érdekességet találtak a gyerekek. A gémeskutakkal való üzenés mellett a legnagyobb sláger most is a "beöltözés" volt. Ezúttal a cifraszűrt vethették vállukra a lányok:
Cifraszűrben

Elöl a fiatal, hátul az öregebb pásztorok:-)

A lányok aztán egy új közlekedési eszközt is kipróbáltak. Végül mégis úgy döntöttünk, hogy hazafelé is inkább autóval megyünk...