2017. április 25., kedd

Fenntarthatósági témahét - 2017. Második nap

Kedden aztán beindult a kemény munka! A hűvös, szeles idő ellenére szívesen jöttek a gyerekek, amikor megtudták, hogy ismét szemétszedés lesz az iskola körül. Sok hulladékot összeszedtünk, ezúttal az alsósok segítségével. 








Természetesen zajlottak a feladatok az iskolában is. A gyerekek rajzoltak, feladatokat oldottak meg, környezetvédelmi totókra válaszoltak és közben játszva rengeteget tanultak!




2017. április 24., hétfő

Fenntarthatósági témahét - 2017. Első nap

A Föld Napjához kapcsolódva szerveztük meg idén is témahetünket, az országos rendezvényhez is kapcsolódva. Új kezdeményezést is megvalósítottunk: Földünk történetét is megismerhetik immár tanulóink - még akkor is, ha csupán az emeletre gyalogolnak:-)))



Az aulában elhelyezett plakátok és információs táblák is a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében készültek el.


A Szitakötő-folyóiratok is alkalmasak arra, hogy a téma iránt érdeklődő kollégák és tanulók további ismereteket szerezzenek: a folyóirat egyes számaiból készítettünk válogatást:

2017. március 24., péntek

Madarak és Fák Napi Verseny - újra Bocskaikert nyert!

Eredményes héten vagyunk túl - Ökoiskolaként is elmondható, hogy nem unatkoztunk. Kedden az erdők nemzetközi napjáról, szerdán a víz világnapjáról emlékeztünk meg, ma pedig már a Madarak és Fák Napi versenyen vett részt csapatunk Debrecenben. A területi megmérettetésen remekül teljesítettek a lányok (Bácsi Edit, Nagy Kincső és Pásti Dorottya), így ők képviselik majd Hajdú-Bihar megyét a májusi országos döntőn, Vértesbogláron. Gratulálunk!

A győztes csapat

2017. március 22., szerda

A Víz Világnapján

A számos "zöld" jeles nap közül kiemelt fontosságú számunkra a Víz Világnapja. Iskolánk tanulói idén is bővíthették ismeretüket a "legcsodálatosabb anyagról". Játékos kísérletekben vehettek részt, rajzokat, plakátokat, "vizes" dekorációkat készíthettek, víznapi totót és feladatlapot oldhattak meg és számos érdekességet tudtak meg a víz jelentőségéről.
















2017. március 21., kedd

Az Erdők Napján - látogatóban a Nyírerdőnél

Március 21. sok szempontból nevezetes. 
Nemcsak a tavaszi napéjegyenlőség és egyben a csillagászati tavasz napja, de ma ünneplik az Erdők Nemzetközi Napját is. Ebből az alkalomból kapott iskolánk meghívást a Nyírerdő Zrt. Hajdúhadházi Erdészetének központjába, ahol az érdeklődő gyerekek rendhagyó foglalkozáson vehettek részt. A remek időben hetedik és nyolcadik osztályos tanulóink a tanösvényen végigsétálva hallhattak az erdők jelentőségéről, megismerhették a legfontosabb erdőgazdálkodási folyamatokat és érdekességeket is megtudhattak az év fájáról, a vadalmáról. Az elméleti ismeretszerzést gyakorlatival is kiegészíthették a vállalkozó kedvű gyerekek: Kipróbálhatták a faültetés "mesterségét". Köszönet a programon való részvétel lehetőségéért a Nyírerdő Zrt. Hajdúhadházi Erdészetének, Dufla Ferenc igazgató úrnak és Pocsai György erdőmérnöknek, aki a foglalkozást tartotta.


Ültetés közben

Ültetés közben

2017. február 3., péntek

Szitakötő Bocskaikertben

Természetesen annyira nem enyhült meg az idő településünkön sem, hogy szitakötők keltek volna szárnyra. A Szitakötő-program képviseletében Victor András tanár úr látogatott iskolánkba és tartott foglalkozást a 3.b. osztály tanulóinak. A gyerekek nagyon élvezték a feladatokat, amelyek során játszva szereztek ismereteket a legkülönfélébb témákban. 

Szívesen segédkeztek az előkészületekben is a tanulók. 
 A tantermi foglalkozás:




 A felállított mérőzsinór segítségével "megfoghatóbbá" váltak az állati rekordok. )


Hamar elrepült az egy óra, sőt, még utána a pedagógusok számára tartott képzés is. A Szitakötő folyóiratot tanulóink jól ismerik, hiszen a kezdetektől fogva használjuk az oktatás színesítésére, tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokhoz. Mégis más azonban, ha a program egyik képviselője, a hazai környezeti nevelés oszlopos tagja tartja az órát. 
A Szitakötő-program pedagógus-képzésére azonban évente csak egyszer kerül sor iskolánkban, ezúttal mégis hiába vártunk más oktatási intézményekből érdeklődőket... Aki viszont részt vett a mai a képzésen, az nem bánta meg!
A Szitakötő (és természetesen Victor András) segítségével mind a részt vevő gyerekek, mind a pedagógusok sok ismerettel és főleg: élménnyel gazdagodtak. Köszönjük!
További információ a Szitakötő-programról: www.szitakoto.com

2017. január 11., szerda

Téli madarászat

A Madarász Suli foglalkozásai heti rendszerességgel zajlanak. Több benti foglalkozásunk során ismerkedtünk a varjúfélékkel, a baglyokkal, legutóbb pedig a madáretető vendégeivel. Ma végre terepre is kimehettünk, a szélcsendes időben a hideg sem volt olyan kellemetlen, mint korábban. A közeli erdőben madarásztunk, legjobb fajnak ezúttal a léprigó bizonyult. A fagyöngy termésén lakmározó madár többször is elénk került, jól megfigyelhettük méretét, mintázatát, sőt még a jellegzetes hangját is megismerhették a gyerekek. Bár az idő mindig gyorsan telik a terepi foglalkozások alatt, egy jó kis téli madarászatban volt részünk. 

A madarász sulis csapatunk

A léprigó keresése közben