2019. március 22., péntek

Fenntarthatósági témahét 2019. március 18-22.

Nem unatkoztunk a héten. Hogy mi minden is volt?

Fecskevédelmi rajzpályázat, kiállítás és előadás, fenntarthatósági témájú filmvetítések, Víz világnapi totó, a jeles naphoz kötődő iskolarádiós műsor, kékbe öltözött diákok és tanárok, dekorációk, rendhagyó tanítási órák, szemétszedés a TeSzedd! programhoz is kapcsolódva... 



























Intézményünk Örökös Ökoiskolaként már hosszú évek óta hangsúlyt fektet a tanulók környezeti nevelésén belül arra, hogy aktív tevékenykedtetéssel is felhívja a figyelmet a környezetben illegálisan elhelyezett hulladék problémájára. Ennek gyakorlati megvalósítását, a szervezett hulladékgyűjtést minden évben legalább egy alkalommal megszervezzük, többnyire a környezetvédelmi/fenntarthatósági témahéthez kapcsolódva.
Idén is csatlakoztunk az országos mozgalomhoz, a TeSzedd! programhoz, így szemétgyűjtési akciónkat március 22-én bonyolítottuk le általános iskolás tanulóink két csoportjával. A hulladékgyűjtésben a 2. osztályos tanulók és a Madarász Suli aktív diákjai vettek részt, Vadász Ferencné és Pásti József Csaba vezetésével. (Összesen 35 gyerek, illetve az említett pedagógusok.)
A munka- és balesetvédelmi oktatás után remek, napsütéses időben láthattunk munkához. A gyerekek nagyon fegyelmezetten és szorgalmasan gyűjtötték a hulladékot, így az iskola környékén, a közeli erdőben és a vasútállomás mellett egy óra alatt majdnem hét zsákot sikerült megtöltenünk.
A munka végeztével megköszöntük a gyerekek munkáját egy közös csoportképpel zártuk a napot. 


















2018. október 17., szerda

Darvak nyomában

Idén is sikerült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) segítségével autóbuszos kirándulást tennünk a daruvonulás megtekintésére. Bár a két felkeresett helyszín közül csak az egyiken voltak darutömegek, ráadásul a naplementét is takarták a felhők, a gyerekek és kísérő pedagógusok elmondása szerint mégis nagy élmény volt a túra. Hogy pontosan mit is értünk a daruvonulás (helyesebben: darubehúzás) megtekintése alatt, attól egy korábbi bejegyzés során már írtam: 
Darvak
A darvakon kívül láttunk szongáriai cselőpókot, találkoztunk fürge gyíkkal és a felkelt hold látványa sem volt utolsó.



















2018. október 5., péntek

Őszi madarásztúra

A Madarász Suliba járó gyerekek létszáma az idén is meghaladja a 20 főt. A gyönyörű októberi napon ezúttal a közeli erdő élővilágát derítettük fel. Nagy madármozgás nem volt, ennek az aránylag frontmentes időszak lehet az oka. (A téli vendégek még nem nagyon érkeznek, a vonuló fajok meg már elmentek.) Gombákat sem nagyon látni, nem csoda, hiszen nagy a szárazság. Érdekességek azért most is akadtak: Ez a "földönkívüli" szerzet például a hamvas gyapjaslepke hernyója:

Hamvas gyapjaslepke lárvája
Az őszi színek és fények azért kárpótolnak bennünket akkor is, ha a madarak kevésbé aktívak:





2018. október 3., szerda

Cseh vendégekkel madarásztunk

Cseh diákok vendégeskedtek nálunk Bocskaikertben. Ma délelőtt én kalauzolhattam őket egy kis erdei madarászaton. A helyszín a madarász sulis gyerekekkel sokszor bejárt erdőterület volt. Sajnos a nagy szélben kevés fajjal találkoztunk. Fekete harkály, csiplcsalpfüzike, cinegék és csuszkák azért előkerültek, no meg néhány Kos cerny (fekete rigó) is. (Bár a diákok egyik kísérője, Stefanka jól beszélt angolul, a madárnevek angol szakkifejezéseit nem ismerheti mindenki, ezért jó néhány potenciális madárfaj nevét kiírtam magamnak csehül is, aminek jó hasznát vettem a túra során.
A madarak mellett/helyett a fákkal meg a cserjékkel is ismerkedtünk.