A Föld Napjával kezdődött az idei Fenntarthatósági Témahét intézményünkben. Mivel iskolai versmondó versenyt is szerveztek a kollégák a mai napra, az volt a kérésem, hogy a jeles nap alkalmából csak természettel, állatokkal, növényekkel kapcsolatos költeményekkel készüljenek a gyerekek. Sok szép verset hallhatott a zsűri és a megjelent közönség, így kellemesen hangolódhattunk a témahétre.
2024. április 22., hétfő
2024. április 17., szerda
Játékos Hortobágy: egy természetvédelmi társasjáték készítése
Már a legkisebbekkel is érdemes természetismereti feladatokban, vetélkedőkben részt venni, mert a tapasztalat az, hogy a gyerekek a könnyedebb, színesebb formában is sokat tanulhatnak az élővilágról és a természet védelmének fontosságáról. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett "Játékos Hortobágy" című vetélkedőn is sok érdekességet megbeszélhettünk az év fajaival kapcsolatban, sőt, kreatív feladatként még egy társasjátékot is kellett készítenünk. Ehhez először lerajzolták a gyerekek az év élőlényeit, majd közösen találtuk ki a játék szabályait. A közös élmény során el is felejtkeztünk arról, hogy egy feladatot oldunk meg, az elkészült társasjátékot pedig még nagyobb örömmel vették birtokba a gyerekek.
![]() |
| Közönséges medvelepke |
![]() |
| Bükkfa törzse |
![]() |
| A társasjáték táblája |
2024. április 12., péntek
Madarak és fák napi verseny Debrecenben
2024. március 22., péntek
A víz fontossága, jelentősége: Programok a víz világnapján
2024. március 21., csütörtök
Egészséghét, Happy-hét
A közelgő víz világnapjához kapcsolódva idén is meghirdetésre került intézményünkben a Happy-hét. Ráadásul ebben a tanévben Aktív iskolaként is kivettük a részünket az egészséges életmódot eredményező programokból, így még egészséghetet is szerveztünk. Játékosan ismerkedhettek meg a gyerekek a vízfogyasztás fontosságával, a helyes táplálkozás szabályaival. A legnagyobb élmény mégis a közösen elkészített gyümölcssaláta elfogyasztása jelentette.
2024. február 9., péntek
Megvan a nyertes!
Népszerű volt a feladatsor.
A vizes élőhelyek világnapjához kapcsolódva meghirdetett rejtvény megoldását összesen 33 tanuló küldte be.
A legpontosabb válaszokat adó, és a legtöbb pontot szerző diák Lukács Hanna 6.b. osztályos tanuló volt. Nyereménye egy 2024-es fényképes falinaptár, valamint könyvjelzős, matricás ajándékok.2024. február 2., péntek
Vizes élőhelyek világnapja - február 2.
Bocskaikert nem bővelkedik vizes élőhelyekben. Ökoiskolaként mégis érdemes megemlékezni jeles napunkról, amely az 1971-es ramsari egyezmény következtében a nemzetközi jelentőségű, madárvédelmi szempontból is fontos vizek védelmére hívja fel a figyelmet. Az aulában elhelyezett információs anyagok segítségével "gyerekjáték" kitölteni azt a kérdőívet, amit a vállalkozó kedvű tanulók kaptak. A legtöbb pontot elérő pedig jutalomra is számíthat. Egy hét múlva minden kiderül!


.jpg)
.jpg)
jav.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)

.jpg)

.jpg)
.jpg)







