2024. október 24., csütörtök

Darvak nyomában

Ha jönnek a darvak, akkor mi megyünk...! 
Csaknem tizenöt éves hagyomány ez már a bocskaikerti madarász sulisok számára. A szakkör tagjainak minden ősszel adott a lehetőség, hogy autóbuszos kiránduláson vegyenek részt a Hortobágyon és bepillanthassanak egy csodálatos természeti eseménybe: megtekintsék a darvak esti behúzását.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával idén is lehetőségünk nyílt a darutúrára, ezúttal a Virágoskúti-halastó volt a célunk. Népes csoportunk számára jól jött a nemrégiben beszerzett tíz új iskolai távcső, amivel a kis madarászok még közelebb varázsolhatták magukhoz az élményt. 
A kirándulás során őzbakot, sünt, sok nagy liliket és seregélyt is láthattak a természetbarátok, de a legnagyobb izgalmat ezúttal is a darvak jelentették. Több tízezer példányt láttunk és hallottunk, ahogy éjszakai szállásukra a szélrózsa minden irányából érkeztek. Sajnos a magaslesre nem jutottunk fel, így a halastóra begyűlt madarakat már nem figyelhettük meg, de a folyamatosan behúzó, hangosan krúgató csapatok látványa így is felejthetetlen élményt jelentett. Köszönjük az MME-nek a lehetőséget és a kísérő kollégáknak a segítséget! A felvételeket Csákó Katalin, Póka Cintia és Pásti Csaba készítették.


























 
Nagy lilikek és nyári ludak vegyes csapata

Keleti sün

Darvak...

... darvak...

...és darvak!

2024. október 11., péntek

Állatvédelmi Témahét

 Iskoláink tanulói számos programban részt vehettek az Állatvédelmi Témahéten. Készítettek rajzokat, feldíszítették a paravánt állatvédelmi témájú alkotásokkal, kézműveskedtek, fejtettek állatos rejtvényeket és feladványokat. 

A heti tevékenységeket izgalmas beszélgetések, élménybeszámolók is tarkították.












A 2. osztályosok egynapos kiránduláson vettek részt Nyíregyházán a vadasparkban, de a települési könyvtár udvarán nyílt szabadtéri kiállítást is megnézhettük, ami Bocskaikert állatvilágába nyújtott betekintést. 



2024. október 10., csütörtök

Iskolá(nk)ban az erdő

 Különleges nap a mai, hiszen 85 évvel ezelőtt, 1939. október 10-én nyilvánították védetté a debreceni Nagyerdő egy részét, amely hazánk első természetvédelmi területe volt. A véletlen úgy hozta, hogy épp ma vehettek részt egy rendhagyó erdészeti foglalkozáson iskolánk tanulói. Az "Iskolában az erdő" program részeként a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógusa, Somné Huszti Anett látogatott el intézményünkbe. A 2. és 3. évfolyamos gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg az erdő legfontosabb élőlényeivel, a természet körforgásával, többek között megtanulták, hogy mi a különbség az agancs és a szarv között, valamint vizsgálhattak gubacsot és bagolyköpetet is. Az óra végén a résztvevő tanulók megértették, hogy az erdő mennyire komplex ökológiai rendszer és a benne élő állatok, növények és gombák milyen szoros kapcsolatban állnak egymással. Az ehhez hasonló foglalkozások és az iskolánkban nagy hagyománnyal bíró környezeti nevelés segíthet abban, hogy az itt tanuló gyerekek később felnőttként is a környezetükkel törődő, a természetet óvó emberek maradjanak. Köszönjük a mai színvonalas programot, igazán jól érezték magukat a gyerekek és valóban szórakozva tanulhattak!
































2024. október 5., szombat

Bocskaikerti Madármegfigyelő Napok

Idén (október 5-én) is csatlakozott településünk az Európai Madármegfigyelő Napokhoz . Sajnos az előtte való két nap 42,5 mm eső esett, aznap is erősen borult volt a délelőtt, ezért sokakat elriaszthatott a rendezvénytől az időjárás. Bár a felázott utak sem voltak igazán ideálisak, a kevés résztvevő mégsem lehetett elégedetlen: a közel 7 kilométernyi gyalogtúra alatt 29 madárfaj 252 egyedét figyeltük meg. A legjobb élmény az éneklő erdei pacsirták és egy nagy őrgébics észlelése volt. Így ha kicsivel, de mi is hozzájárultunk a nemes versengés hazai sikeréhez: Magyarország a rendezvényhelyszínek számát tekintve az első helyen végzett! 

További információ: Európai Madármegfigyelő Napok 2024

Citromsármány-figyelőben


Nagy őrgébics

 


2024. szeptember 16., hétfő

Beindult a Madarász Suli!

 Idén is szép számmal jelentkeztek szakköri foglalkozásunkra a gyerekek. A 2., 3. 4. és 5. osztályból összesen 44 tanuló jár Madarász Sulira, velük ebben a tanévben is próbáljuk felfedezni a környék természeti értékeit és megtanulni a madárhatározás csínját-bínját. Az első terepi foglalkozások különösen az új tagoknak jelentettek nagy élményt, ők először nézhettek a távcsövek csillogó lencséibe:

Keressük a vörösbegyet!

Merre van az egerészölyv?


2024. szeptember 12., csütörtök

A méhek világa, a beporzók fontossága

 A mézfesztiválhoz kapcsolódva időszaki kiállítás érkezett intézményünkbe. Pástiné Czigle Beáta (Betti néni) szervezésében, a Méliusz Könyvtár és a Természettár támogatásával a méhek világával ismerkedhettek tanulóink, valamint a települési rendezvényre látogató érdeklődők. A figyelmes szemlélődők sok érdekes dolgot tudhattak meg a hártyásszárnyú rovarokról, a beporzás fontosságáról és a méheket veszélyeztető tényezőkről is. A kiállításnak köszönhetően talán azok is más szemmel néznek a hasznos rovarokra, aki eddig csak a fullánkos veszélyforrást látták a zümmögő apróságokban.

Külön köszönet illeti azokat a pedagógusokat, akik egy-egy rendhagyó tanítási óra keretében levitték az osztályukat a közösségi terembe és játékos formában meg is beszélték velük a látottakat. Kolopi Judit tanárnő külön feladatlapot is készített a témában, amivel segítette a tudásanyag elmélyülését. Köszönjük!