2023. október 24., kedd

Ha október, akkor darvak!

 Ökoiskolánkban hagyomány, hogy októberben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával autóbuszos kirándulást szervezünk a Hortobágy őszi csodájának megtekintésére, egy hangulatos darunéző túrára. Idén is jól sikerült a program, ezúttal is a Koronás-halom környéke volt az úticélunk. Az időjárás ezúttal nem volt a legtökéletesebb, a végén még az eső is eleredt, mégis remek élményekkel gazdagodhattak a résztvevő tanulók és kísérő pedagógusok. Madártani szempontból is izgalmas volt a túránk, hiszen a darvakon kívül parlagi sast, rétisast, egerészölyvet, nagy liliket, nyári ludat, kormoránt és fácánt is megfigyelhettünk.

A borult időben is érdemes volt szemlélődnünk:


A nevezetes halom tetejéről még őzeket, mezei nyulakat is láthattak a gyerekek.


Persze darvakból sem volt hiány:


Megérkezés után a gyerekek a darvakról és a Koronás-halomról is sok érdekességet tudhattak meg Szakál László és Pásti Csaba segítségével. A játékos ismeretszerzés során sok egyéb mellett megtudhatták például, hogy milyen az öreg és a fiatal daru hangja, hogy miért repülnek "V" alakban és azt is, hogy a visszaszerzett Szent Koronát miért tették itt közszemlére több mint 700 évvel ezelőtt.  





















Az alábbi képek két nappal korábban készültek, amikor a derült idő alkalmasabb volt a madarak fotózására. A fényképek szebbek, az őszi alkonyatban krúgató darvak látványa, hangulata azonban ugyanaz volt ma is!

Fiatal (alul) és öreg daru

Részlet a "V"-ből
 





2023. október 5., csütörtök

Készülünk a télre!

 Bár a téli madáretetés kezdete még távolinak tűnik, az előrelátó madarászok időben gondoskodnak a madarak számára megfelelő eleségről. A közeli szántóföldeken például a napokban már learatták a napraforgót, de a betakarítás után a tarlón maradt tányérok már nem kellenek senkinek, pedig még sok magot rejtenek. A 3. a osztályos gyerekkel így "tallózni" mentünk és rövid idő alatt három zsák napraforgótányért gyűjtöttünk. A téli madáretetéshez ez ideális alapanyag, a cinegék, pintyek és társaik számára igazi terített asztalt jelent az összeszedett "hulladék". A gyerekek jutalma pedig az lesz, hogy télen szemtanúi lehetnek, ahogy a madarak elfogyasztják a számukra kihelyezett eleséget.  

Munkában a tallózók

Gyűlnek a tányérok

Lesz mit enniük a madaraknak!


2023. október 4., szerda

Állatok világnapja - rajzpályázat

Az iskolai könyvtárral együttműködésben rajzpályázatot hirdettünk. A "Pillangós madárka címmel meghirdetett eseményen a magyar népmese napját és az állatok világnapját is a fókuszba helyeztük. A lényeg az volt, hogy népmesék állatszereplőit ábrázolják a gyerekek. Amint az a lenti képekből is megmutatkozik, remek alkotások születtek, igazán nehéz feladata volt a zsürinek, akinek ki kellett választani évfolyamonként a legjobb rajzokat. 










 

2023. szeptember 30., szombat

Európai Madármegfigyelő Napok - Bocskaikertben is!

 Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban. Az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény szakmai és közösségi célokat is támogat: a megfigyelések európai szintű információ gyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos rendezvénnyel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba, hogy a madármegfigyelés élményének még többen részesei lehessenek! A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője.

Bocskaikertben szeptember 30-án 13 fő részvételével zajlott az Európai Madármegfigyelő Napok idei programja. 25 faj 109 egyedét láttuk és hallottuk, köztük egy nemrég érkezett nagy őrgébicset valamint éneklő erdei pacsirtát is. A nyárias melegben nem voltak ugyan túl aktívak a madarak, de a kellemes időben legalább egy jót túráztunk Bocskaikert határában. Köszönet a részvevőknek a kitartásért, akiknek meg se kottyant a jó 8 kilométernyi gyaloglás! 








FRISSÍTÉS:

A nemzetközi programon 2023-ban 34 BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük hazánk képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában 777 helyszínen, több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a 15 125 résztvevő. Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben, idén egy kategóriában első, egyben második, a harmadikban pedig negyedik helyezést értünk el:  

- rendezvényhelyszínek száma

  1. Magyarország / MME (161)
  2. Hollandia (140)
  3. Belgium (81)
     

- résztvevők száma

  1. Görögország (3 000)
  2. Magyarország / MME (2 445)
  3. Svédország (2 000)


- látott madarak száma

  1. Finnország (1 496 000)
  2. Svédország (944 045)
  3. Hollandia (340 000)
  4. Magyarország / MME (192 474)

A szép eredményhez a bocskaikerti program résztvevői is hozzájárultak! Köszönjük!


2023. szeptember 25., hétfő

Ismerkedés az év fajaival - előadás Bocskaikertben

 A megyei önkormányzat "A hajdú hagyományok nyomában" projektje keretében természetvédelmi előadást hallhattak a harmadik és negyedik évfolyamos gyerekek az iskolában.   „Az év fajai. Az év természeti értékei” témájú interaktív órát Varga Edit természetpedagógus tartotta. Mindkét évfolyamról több volt és jelenlegi madarász sulis tanulónk is jelen volt, így külön érdekessé tette a foglalkozást, hogy mire emlékeznek az elmúlt tanévben megtapasztaltakból. A fenntarthatósági témahét és különböző vetélkedők kapcsán mi is sokat foglalkoztunk tavaly az év fajaival. Végül is remekül helyt álltak a gyerekek, büszkék lehettünk rájuk! A foglalkozás végén a kiállított dolgokat meg is lehetett vizsgálniuk, tapogatniuk a tanulóknak, ami igazi élménnyé tette számukra az eseményt.







2023. szeptember 22., péntek

Zánkai tábor - ökoiskolai szemmel

 Szeptember 20. és 22. között Zánkán táborozhattak a 6., 7. és 8. évfolyamos tanulók. A kötött programok mellett is igyekeztünk a gyerekek természettel való kapcsolatát erősíteni, a bennünket körülvevő élővilágra felhívni a figyelmüket. A szállásunk mellett például érdekes volt megfigyelni egy olyan tölgyet, amivel Bocskaikertben nem találkozhatunk. Az őshonos kocsányos és a telepített vöröstölgyet otthon is meg lehet figyelni, ez a faj azonban más volt. A termései is feltűnőek: nagy, borzas kupacsú makkok:

Csertölgy termése


a leveli pedig fényesen haragoszöldek. Ez a csertölgy, ami az Alföldre nem jellemző, de a Balaton-felvidékre igen.
Csertölgy levelei

A tábor területén néhány ízeltlábúval is találkoztunk, közülük a legfeltűnőbb egy butabogár volt. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy szegény rovar a a nem túl kedves nevet valószínűleg lassú, bizonytalan járásáról kaphatta és még a tudományos elnevezésében is tükröződik: Pentodon idiota.



A remek, szinte nyárias időben persze nem sokat időztünk a szálláshelyen, második nap például szinte végig a Balatonon voltunk! Reggel hajótúrán is részt vehettünk, ahol dankasirályokkal, átvonuló füsti fecskékkel is találkoztunk, de a parton küszvágó cséreket is megfigyelhettünk. A nyár végi, ősz eleji időszakban az is előfordul, hogy a strandokon ritkább partimadarak bukkannak fel, de nem volt ilyen szerencsénk. Egy billegetőcankó bújt csak meg a sirályok között, az is elég távol...
Látkép a hajóról

Dankasirályok és küszvágó csér a kikötőben

Billegetőcankó és dankasirály

 A hajózás után jöhetett a strand! A bátrabbak fürödtek is, de a parton sétálók sem unatkoztak. Ez a bütykös hattyú sem volt olyan agresszív, mint a fiókanevelés időszakában. (Akkor sem veszélyes különben, de egyeseket megijeszthet a területvédő viselkedése.) 

Bütykös hattyú

Kevesen vették észre, pedig elég feltűnő: sárga gévagomba nőtt a part menti fák egyikén. 

Sárga gévagomba

A harmadik (utolsó) napon Veszprémbe is ellátogattunk. Természetbúvár szemmel itt a legizgalmasabb a vár melletti Benedek-hegy természetvédelmi terület volt.


A kilátás innen is szép volt, de nem csak a távolra volt érdemes nézni...

Kilátás a Benedek-hegyről



... a lábunk előtt (szerencsére nem alatt) is akadt izgalmas látnivaló:

Bikapók faj

Egy bikapók! A látványos megjelenésű pókfaj képviselőjével most találkoztam először, de a gyerekeknek is nagy élmény volt megpillantani.

Bár nem elsősorban a természetmegfigyelésé volt a főszerep az elmúlt három napban, mégis meg lehetett találni azokat az apró különlegességeket, ami ökoiskolai szempontból is figyelmet érdemelt. A Balaton az pedig mindig nagyszerű hely!