A Madarász Suli terepi foglalkozásai mindig nyújtanak valami élményt. A rendelkezésünkre álló 45 perc ugyanakkor elég kevés ahhoz, hogy sok madárral találkozhassunk és azokat lehetőség szerint közelről is megfigyelhessük. Ezért a mai szakkör előtt egy órával az erdő egy nem túl távoli pontján helyeztem ki a cinegék számára csemegét (faggyúgolyókat és napraforgót), bízva abban, hogy meg is találják majd a terített asztalt, mire odaérünk. A huszon-egynéhány fős szakköri csoportunk létszáma ma alaposan megfogyatkozott, a gyerekek többsége bábszínházba ment, így a szokásosnál jóval kevesebb zajt keltve közelíthettük meg az etetőhelyet.
Sajnos azonban várt madárbőség így is elmaradt. A cinegék még nem találták rá a csemegére... Sebaj, gondoltam, egy kicsit tovább gyalogolva eljutunk a magányos kőrisfáig, ahol nagy eséllyel süvöltőket is megpillanthatunk. (Ennek a pintyféle téli vendégnek ugyanis a kőris magja a legkedveltebb eledele.) Itt sem volt szerencsénk. Az idő telt, így vissza is kellett fordulnunk. Már-már úgy tűnt, a mesebeli hősökhöz hasonlóan mi is ott voltunk "ahol a madár sem jár", arra ugyanis kevés esély volt, hogy mire újra az etetőhelyhez érünk, ott már cinegék fognak sürögni-forogni...
Aztán jöttek sorban a csodák... Először egy szajkó bukkant elő az ágak közül és távcsővel jól meg is tudtuk figyelni. Környezetismeretből éppen most tanultak róla a gyerekek, jó volt most "élőben" is látni a mátyásmadarat.
Alig haladtunk egy keveset, az úton lévő tócsában nagy mozgást vettünk észre. Őszapók fürödtek a pocsolyában, de kiderült, hogy nincsenek egyedül. Csöndben megközelítettük a fürdőt és hosszú perceken át figyelhettük a pancsoló madarakat. Széncinege, kék cinege, őszapó, erdei pinty is csapta a vizet előttünk, majd a korábban hiába keresett süvöltő is leszállt közéjük. Ráadásul egy hím, amely piros hasával, fekete sapkájával és szürke hátával igazán látványos madár. Ekkor már a fényképezőgépet is elővettem és sikerült egy képre megörökíteni az öt fajt:
Közben a bokrokban a gyerekek újabb mozgásra figyeltek fel. Legkisebb madarunk, a sárgafejű királyka volt az, szerencsére rövid ideig mindenki meg tudta figyelni őt is.
Ideje volt továbbhaladnunk. Elhagytuk a "fürdőhelyet" ami idefelé jövet még nem is volt itt. Nincs ebben semmi furcsaság: a lépteink alatt feltört jég alól bukkant fel az a kis tócsa, amit percek alatt fedeztek fel a madarak. De mint kiderült, nemcsak azt. Az etetőhely közelében is nagy mozgást láttunk. Itt már harmadik cinegefajunk, a barátcinege is előkerült, sőt egy csuszkát is megfigyelhettünk táplálkozás közben. Mire visszaértünk az iskolához, nem győzték a gyerekek összesíteni a ma észlelt fajokat. Tizennégyféle madárral találkoztunk, ami a téli időszakban talán szakköri rekordunknak is számít:-)
Ennél is fontosabb, hogy a gyerekek közül többen is megjegyezték: Ez volt az egyik legjobb madarász suli!
