2023. december 18., hétfő

Legyen nekik (is) karácsony!

 Tavaly indítottuk útjára hagyományunkat, hogy Madárbarát Iskolához méltó módon tollas barátaink számára is szervezzünk karácsonyt. 

Közelednek az ünnepek, így ma elérkezettnek láttuk az időt egy újabb madárkarácsony lebonyolítására. Zene, vers és mese nélkül szegényebb lett volna az ünnepünk, szerencsére egyikben sem volt hiány.










 Utasi Laci tanárbácsi gitárral előadott dalai (Feketerigó, Harkály) után Barota Sári 4.b. osztályos tanuló olvasott fel egy mesét a fenyőfáról, aki várta a karácsonyt. (Ezúton is köszönjük a közreműködők színvonalas munkáját!) A kulturális élmények után hozzáláttunk a madáretető látogatói számára hozott ajándékok kiosztásának. Felfűzött almák, körték, faggyúgolyók, mogyoró, dió, napraforgó, köles és egyéb magvak is színesítették a kínálatot, köszönhetően a lelkes madarász sulis gyerekeknek (és szüleiknek). Mindezt az etető és itató mellé függesztettük és raktuk ki, így csakhamar terített "asztal" várta a cinegéket és társaikat. Orbánné Horváth Éva igazgatónéni nemcsak jelenlétével tisztelt meg bennünket, de aktívan segédkezett a madarak által kedvelt csemegék kihelyezésében is. 



















A cinegék kíváncsian lesték, hogy mi ez a nagy sürgés-forgás:




Néhány perc múlva pedig már meg is találták az "ajándékokat", ami bizonyította, hogy nem volt hiábavaló az erőfeszítésünk. 






Ahogy egy madarász sulis tanulónk mondta délután  - látva a jóízűnek falatozó cinegéket  -  

- Boldogok vagyunk, hogy ezeknek a kis élőlényeknek örömöt okoztunk!



2023. november 23., csütörtök

Madárbarát könyvtár

 Örömteli látni, hogy Bocskaikertben is sok madárbarát él. Egyre több kertben tűnnek fel madáretetők, madárodúk, ami azt bizonyítja, hogy az adott helyen szívesen látják tollas barátainkat. A település könyvtárának kertje (a Vincellér utcán) is alkalmas lenne a gyakorlati madárvédelemre, sőt, a könyvtárt vezető Betti néni keresett meg bennünket az ötlettel. is A madarász sulis gyerekekkel mi pedig szívesen segítettünk a megvalósításban. Egy "B" típusú odút és egy madáretetőt is felszereltünk az udvaron álló diófára, miközben a gyerekekkel megbeszéltük a téli etetés szabályait és a madártelepítés legfontosabb tudnivalóit is. A munka után a hideg időben jólesett bemennünk a könyvtárba is, ahol a madártani és természetbarát könyvekkel is ismerkedhettünk egy kicsit. 





Hamar eltelt a rendelkezésünkre álló idő, így indulnunk kellett vissza az iskolába. Betti néni vállalta, hogy rendszeresen feltölti majd télen az etetőt, mi pedig majd tavasszal újra ellátogatunk egy odúellenőrzésre. 

2023. november 15., szerda

A dodótól a gyilkos galócáig: A Természettár Bocskaikertben

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár szervezésében ma Bocskaikertben fogadhattuk a debreceni Természettár vezetőjét, Váradi Zoltánt, aki két izgalmas előadást tartott iskolánk tanulóinak. A "Mentsük, ami menthető!" címűben a kipusztult és kihalás közelében lévő állatokról, A "Boszorkánykonyha" elnevezésű órán pedig a mérgező élőlényekről tudhattunk meg sok érdekességet. A dodótól a kvaggán át az óriás alkáig számos olyan élőlény tűnt el már a bolygónkról, amelynek kipusztulásáért az ember a felelős. Szinte minden faj kihalásának megvan a maga tanulságos és szomorú története. Nehéz elképzelni, hogy miképpen halhatott ki még az a vándorgalamb is,  amely egykor olyan tömeges volt, hogy többmilliós csapataival vonulásakor elsötétítette az égboltot, vagy hogy egy madárfaj (a Stephens-szigeti álfakusz) összes egyedét hogyan irthatta ki egyetlen macska.  Az előadást meghallgató negyedik és ötödik évfolyamos gyerekek is megértették, hogy a természet védelmét ma már nagyon komolyan kell vennünk, a még meglévő, de veszélyeztetett élőlények megóvása az egyik legfontosabb feladatunk.
A másik előadáson pedig a hatodik és hetedik évfolyamos tanulók tudhattak meg sok izgalmasat a "mérges" élőlényekről. Többek között azt, hogy melyik faj mennyire veszélyes, mit kell róluk tudni és egyáltalán miért használják a természet "boszorkánykonyháját" a túlélésükhöz. Hogy melyek a "leghalálosabb mérgű" állatok a Földön és vajon hazánkban van-e olyan mérgező élőlény, amely halált okozhat. (Sokan nem is gondolnák, hogy a legveszélyesebb faj Magyarországon nem a keresztes vipera vagy a cselőpók, hanem a gyilkos galóca!)
Egyszóval értékes ismeretekkel gazdagodhattak tanulóink, köszönet a lehetőségért a Természettárnak és a Méliusz Juhász Péter Könyvtárnak!






 

2023. november 10., péntek

Márton-napi vadludak

Márton-napján általában a házi lúd jut csak az eszünkbe. Pedig érdemes megismerkednünk a hazánkban előforduló vadlúdfajokkal is. A jeles naphoz kapcsolódva ezt tettük a 2.a. osztályos tanulókkal és Kókay Szabolcs nevezetes festményei alapján színezték és rajzolták a gyerekek a kapott sablonokat. A feladat nem is volt olyan egyszerű, mégis nagyon szép munkák születtek. 



A paravánra minden jól sikerült alkotás felkerült, így bemutattuk a hazánkban megjelenő 12 vadlibafajt. 

Vörösnyakú lúd
 

Sarki lúd

Apácalúd

Ismertető a vadludakról
A kész paravánunk


 

2023. október 24., kedd

Ha október, akkor darvak!

 Ökoiskolánkban hagyomány, hogy októberben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával autóbuszos kirándulást szervezünk a Hortobágy őszi csodájának megtekintésére, egy hangulatos darunéző túrára. Idén is jól sikerült a program, ezúttal is a Koronás-halom környéke volt az úticélunk. Az időjárás ezúttal nem volt a legtökéletesebb, a végén még az eső is eleredt, mégis remek élményekkel gazdagodhattak a résztvevő tanulók és kísérő pedagógusok. Madártani szempontból is izgalmas volt a túránk, hiszen a darvakon kívül parlagi sast, rétisast, egerészölyvet, nagy liliket, nyári ludat, kormoránt és fácánt is megfigyelhettünk.

A borult időben is érdemes volt szemlélődnünk:


A nevezetes halom tetejéről még őzeket, mezei nyulakat is láthattak a gyerekek.


Persze darvakból sem volt hiány:


Megérkezés után a gyerekek a darvakról és a Koronás-halomról is sok érdekességet tudhattak meg Szakál László és Pásti Csaba segítségével. A játékos ismeretszerzés során sok egyéb mellett megtudhatták például, hogy milyen az öreg és a fiatal daru hangja, hogy miért repülnek "V" alakban és azt is, hogy a visszaszerzett Szent Koronát miért tették itt közszemlére több mint 700 évvel ezelőtt.  





















Az alábbi képek két nappal korábban készültek, amikor a derült idő alkalmasabb volt a madarak fotózására. A fényképek szebbek, az őszi alkonyatban krúgató darvak látványa, hangulata azonban ugyanaz volt ma is!

Fiatal (alul) és öreg daru

Részlet a "V"-ből