2016. október 23., vasárnap

Kirándulás a Hortobágyra 2. - Az Alföldi Erdők Élővilága versenyen részt vett tanulók jutalomkirándulása

Iskolánk csapata, név szerint Görög Nóra, Nagy Kincső és Papp Liliána 2. helyezést értek el a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett Alföldi erdők élővilága című vetélkedőn. Lásd bővebben: a májusi bejegyzések között. A csapat jutalma volt a halastavi kisvasútra szóló jegy, illetve a Vadasparkba, valamint a többi hortobágyi múzeumba és kiállításra szóló belépőjegy. Az idő vészesen ketyegett, mert a jutalmat október 31-ig használhattuk fel. A csapadékos időjárás és más elfoglaltságok miatt végül a mai, október 23-i dátumot néztük ki a kirándulás időpontjául. Mivel megérkezésünkkor a kisvasút indulásáig még volt egy kis időnk, az első állomásig begyalogoltunk a lányokkal és az I. és II. tó, valamint a Bivalyos-tó madárvilágát szemléltük meg. Nem volt könnyű dolgunk, mert nagy köd fogadott bennünket... Nagy lilikek, pólingok, darvak hangja biztosította a kellemes őszi hangulatot. Az útról egy vándorsólyom is feltűnt egy pillanatra, de hamar eltűnt a ködben. A megfigyelő toronyból aztán rengeteg kócsagot, szürke gémet és különböző récefajokat is láthattunk. 


A kisvonattal a Kondásra érve örömmel nyugtáztuk a köd felszállását. Bár az ég még borult maradt, így már érdemes volt szemlélődnünk. A leskunyhóból 3 ezüstlilét is sikerült megfigyelnünk:
Ezüstlilék
De a Kondáson időző tíz rétisas megfigyelése is remek élményt nyújtott. Hiába fáztunk át, megérte a halastavi madáraszatot is beiktatni a programok közé! Sajnos a kisvonat hamar indult visszafelé, de nem bántuk ezt sem, mert várt bennünket a következő célunk: Malomháza. Közben az idő is egyre kellemesebbé vált, így zavartalanul nézhettük végig a Vadaspark látnivalóit.

Vörös vércse

Állatlesen...


Mit csináltok ott fenn?

Ilyen időben a legjobb egy kis szundikálás (vadmacskák)


Üstökös réce
A vadaspark után Hortobágy falu központjában időztünk még egy kicsit. A Körszínben  a régi mesterségekkel ismerkedhettünk:
Régi mesterségek nyomában a Körszínben
A Látogatóközpontban a Darvak Világa című kiállítást már tavaly is megnéztük, de ha már itt voltunk, idén sem hagytuk ki:
A darvak hőmérsékletének ellenőrzése...

Összességében remek és tartalmas kirándulásban volt részünk a mai napon és kellemesen elfáradva érkeztünk haza Bocskaikertbe.

2016. október 20., csütörtök

Darulesen a Hortobágyon

Immár hagyománynak számít intézményünkben, hogy október végén a madarász sulis gyerekekkel felkerekedünk és darulesre megyünk a Hortobágyra. Ebben támogat bennünket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportja, így a kiránduláshoz szükséges autóbusz költségét idén is a civil szervezet állta. A gyerekeket és kísérő pedagógusokat "daruvonulás" megtekintésére hívtuk, de már induláskor tisztáztuk, hogy valójában a darvak esti behúzását fogjuk látni. (A daruvonulás hónapokig elhúzódó, sokkal szélesebb sávban történő mozgalma a madaraknak, ennek "megnézése" nagyon nehezen kivitelezhető.) Az esti behúzást meglesni nagyobb esélyünk van, nem kell hozzá más, "csupán" felkeresni egy olyan halastavat, amire a darvak napnyugtakor tömegesen szállnak be pihenni. Jól döntöttünk, amikor az Elepi halastavak melletti Vajda halom környékét választottuk úti célnak. Eleinte még a szántóföldön is láttunk csapatokat, így jól meg lehetett beszélni a fiatal és öreg darvak tollazata közötti különbségeket:



Azután megindultak a csapatok...
 Szakértők szerint a Hortobágyon tartózkodó darvak mennyisége éppen ezen a napon tetőzött, így összlétszámuk meghaladta a 130 ezer példányt! Mi nem számoltuk ugyan az általunk látott madarak mennyiségét, de több tízezer daru behúzását nézhettük végig az itt töltött néhány óra alatt. 
De repültek át nagy lilikek, nyári ludak, seregélyek is fölöttünk, a figyelmesebbek pedig még karvalyt és egerészölyvet is láthattak a kirándulásunk során.
 Az időjárásra sem lehetett panasz, a hét eleji esőzések és lehűlés után most szinte ideális körülmények fogadtak bennünket:

Így végül élményekkel gazdagon térhettünk haza népes csoportunkkal Bocskaikertbe.


A kirándulás során a darvakkal kapcsolatosan elhangzott információk birtokában már gyerekjáték volt megválaszolni azt a "darvas" kérdéssort, amivel másnap zártuk foglalkozásunkat. (Például tudták a gyerekek, hogy miért repülnek a darvak "V" alakban vagy hogyan nevezzük jellegzetes hangjukat.)

2016. október 18., kedd

Kirándulás a Hortobágyra - a Csodálatos Vadvilág verseny résztvevőinek jutalma

Miután iskolánk csapata sikeresen szerepelt a Hortobágyi Nemzeti Park és a Nagyerdei Kultúrpark által szervezett Csodálatos Vadvilág című versenyen, a csapa tagjai (Nagy Eszter, Pásti Blanka és Tóth Laura) jutalmul ingyenes belépőjegyet kaptak a hortobágyi múzeumokba és kiállítóhelyekre, valamint a malomházi vadasparkba. A mai napot választottuk a kirándulás lebonyolítására. Először a látogatóközpontban kezdtük, ahol a Darvak Világa című interaktív kiállítást kerestük fel: 
Érdekes a darvak világa
A kiállítás részeként a gyerekek be is öltözhetnek hortobágyi betyárnak...

... vagy akár indiánnak is. (Hogy utóbbinak mi köze a Hortobágyhoz, azt nem tudom.)


Az októberi hűvös idő és a vizes fű sem tántorított el bennünket attól, hogy szabadtéren folytassuk a túránkat. Szafari-busz vitt bennünket Malomházára, ahol a pelikánoktól a keselyűkön át a farkasokig mindent megnéztünk.
Mi és a pelikánok...

Rózsás gödény vagy pelikán

A fakó keselyűk röpdéje előtt

Farkaslesen
Bár már nem először voltunk Malomházán, a vadaspark mindig tud valami újat mutatni. Most például kiválóan össze lehetett hasonlítani a fekete-, a fehér gólyát és a darut:
Fekete gólya és darvak (bal oldalon egy fehér gólya is látszik)
Vagy érdekes volt az a fészekgyűjtemény, amire az üveges tárlóban bukkantunk:

A Kilenclyukú híd előtt
A Csárdamúzeumban is sok érdekességet találtak a gyerekek. A gémeskutakkal való üzenés mellett a legnagyobb sláger most is a "beöltözés" volt. Ezúttal a cifraszűrt vethették vállukra a lányok:
Cifraszűrben

Elöl a fiatal, hátul az öregebb pásztorok:-)

A lányok aztán egy új közlekedési eszközt is kipróbáltak. Végül mégis úgy döntöttünk, hogy hazafelé is inkább autóval megyünk...

2016. szeptember 30., péntek

Kutatók Éjszakája 2016

Immár komoly hagyománya van országszerte a Kutatók Éjszakájának. Idén Serra-Páka Szilvia tanárnő szervezésében négy tanulónk vett részt a Debreceni Egyetem programjain. Voltunk látványos kémiai kísérleteken, hallgattunk anatómiai előadást és ismerkedtünk a hidrobiológia és az ökológia tudományával. A képen épp vízi gerincteleneket próbálnak azonosítani a lányok:


2016. szeptember 14., szerda

Környezetismeret órán

A gyerekek tudásvágya és kíváncsisága mindig olyan kincs, amit csak megfelelő módon ki kell tudni aknázni... Más szóval: nekünk pedagógusoknak csak egy dolgunk kellene, hogy legyen: arra törekedni, hogy ezt a velük született érdeklődést megőrizzük, fenntartsuk. (Sajnos ez nem mindig sikerül...) Néhány példa arra, hogy a környezetismeret órán is szívesen dolgoznak, tanulnak a gyerekek, akár tantermi foglalkozásról, akár terepi munkáról van szó:
Ismerkedés az állatokkal



Ez bizony egy ökörfarkkóró!

Reméljük, nem arra megyünk, ahol a madár sem jár...

2016. szeptember 7., szerda

Váratlan látogató:-))

Egy igazi ökoiskolában nemcsak a gyerekek mennek szívesen a természetbe, de időnként az állatok is meglátogatnak bennünket. Alig kezdődött meg az iskola, az egyik takarító néni szólt, hogy váratlan látogatónk érkezett. A bejárati ajtó előtt egy kis rézsikló ismerkedett az ökoiskola rejtelmeivel:-)

Rézsikló

Rézsikló

A faj egyébként teljesen ártalmatlan. A nyírségi homokvidéken - és Bocskaikert is ide tartozik - kis számban előforduló faj. Szerencsére már néhány alkalommal szem elé került a környéken, így a gyerekek is megismerkedhettek ezzel a nem túl gyakori hüllővel.

2016. június 9., csütörtök

Tanulmányi kirándulás a Hortobágyon

Miután a két második osztályból járnak legtöbben a Madarász Suli foglalkozásaira, így nem meglepő, hogy az osztálykirándulás helyszínéül is egy madarakban gazdag területet igyekeztünk választani.

Természetesen a Hortobágynál jobbat nem lehetett kitalálni: 

Remek idő fogadott bennünket és persze rengeteg élmény!


A Halastavakon a gyerekek kalauzolását magamra vállaltam. Remek alkalom volt arra is, hogy néhány jellemző vízmadárral is megismerkedjünk. (Bocskaikertben ez nem lehetséges:-)
Sztyeppi sirály


Kanalasgémek

Nyári lúd
Végül rengeteg élménnyel gazdagodva térhettünk haza és elmondhatjuk, hogy igazi tanulmányi kiránduláson vehettünk részt.

2016. május 19., csütörtök

Csodálatos Vadvilág - verseny a Nagyerdei Kultúrparkban

A Csodálatos Vadvilág című vetélkedő debreceni döntőjébe idén is bejutott egy csapatunk! A levelező verseny fordulói után jött a gyakorlati megmérettetés a Nagyerdei Kultúrparkban. A csapat tagjai (Nagy Eszter, Pásti Blanka, Tóth Laura) nagy izgalommal készültek a versenyre.



A felkészítő/kísérő pedagógusok a verseny alatt nem segíthetnek a gyerekeknek, így amíg a lányok küzdöttek, addig volt idő az állatkert lakóival ismerkednem:
Ázsiai oroszlán

Fehérkezű gibbon

Kínai leopárd
Sétám során azért időnként összefutottam a versenyzőkkel is, akiknek ekkorra már elszállt az izgalma és láthatóan remekül érezték magukat.

Legügyesebbek a "most mutasd meg" típusú feladatban voltak, ahol állatneveket kellett kitalálniuk.


Végül az előkelő 7. helyezést érték el a lányok. A verseny után végre nekik is lehetőségük volt az állatkerti állatokkal találkozni. Még teknőssimogatásra is sor került!