Nagyon jók a madarász sulis tantermi foglalkozások, amikor hol a varjúfélékkel, hol a harkályokkal, hol pedig a pintyekkel ismerkedtünk meg részletesebben. Mégis az az igazi élmény, amikor terepen is hasznosíthatjuk az iskolai falain belül szerzett ismereteket. Amikor a gyakorlatban is lehet próbálgatni a távcsővel való keresést, figyelni a hangokat és sikeresen meghatározni egy korábban talán még nem is ismert madárfajt. A mostani tél végi túráinkon a fő cél a napraforgóval, faggyúgolyókkal és almákkal "előkészített" lábon álló holtfa volt, ahol gazdag madárvilág fogadta a gyerekeket.
De a gyerekek gyakran olyat is észrevesznek, ami a felnőtteknek nem biztos, hogy feltűnne. Az alábbi kis rágcsálót is ők szúrták ki. A vöröshátú erdei pocok a kihelyezett magokból lopkodott és láthatóan ügyet sem vetett ránk. Mi sem haragudtunk rá, mert ilyen közelről nemigen láthattuk volna máshol.
Kíváncsian nézett ránk a gombszemeivel, de azért nemigen bánta, amint odébbálltunk...
A "madáretetős" fán egyébként testközelből láthattuk a kék cinegét...
és természetesen a széncinegét is. De a csuszkák, a rigók, a szajkók is rendre felbukkannak, a szerencsésebbek pedig a ritkább közép fakopáncsot is megpillanthatják.
Nem csoda, hogy ennyi élmény láttán nagyon hamar elrepül a szakköri foglalkozás rövidre szabott ideje...
