2016. május 10., kedd

Madarak és Fák Napja - az év fájának elültetése

Tavaly elindított iskolánk egy szép hagyományt, nevezetesen azt, hogy ezentúl minden évben elültetjük az év fáját. Tavaly a kocsányos tölggyel kezdtük, idén a mezei szilre került sor. A facsemetét idén is a Nyírerdő Zrt. biztosította számunkra, amit ezúton is köszönünk!
 A cég hajdúhadházi erdészetének igazgatója, Dufla Ferenc szakmai segítséget is nyújtott az ültetéshez és a fa későbbi gondozásához. Az esemény előtt Nagy Kincső - aki a Madarak és Fák Napi verseny kapcsán már egyébként is felkészült volt a mezei szilből - a részt vevő tanulók számára ismertette az év fájáról a legfontosabb tudnivalókat.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése