2018. május 11., péntek

Remek eredmény az országos versenyen

Május 11-én zajlott a 2018-as Madarak és Fák Napja Országos Verseny döntője, melyen a területi fordulóról továbbjutó legjobb csapatok mérték össze tudásukat. A döntőre Kecskeméten, a Természet Házában került sor. A Hajdú-Bihar megyei versenyt megnyerve, iskolánk csapata, a Gábor Réka, Hüse Viktória és Pásti Dorottya alkotta trió is képviselhette magát a megmérettetésen.

(Március 23-án Magyarország minden megyéjében, a fővárosban és két határon túli helyszínen egyszerre zajlott a 2018-as Madarak és Fák Napja Országos Verseny területi fordulója. A feladatok egyaránt érintették a 2018-as év madarát, hüllőjét és fáját, ezen kívül a hazai ragadozó madaraira, a Kiskunsági Nemzeti Park tájvédelmi körzeteire és a madárhangokra vonatkozó tudásukról is számot kellett adniuk a több mint 200 résztvevő csapatnak.)

Az országos döntő feladatsora nagyrészt a területi forduló tematikájára épült, azonban jóval alaposabb felkészülést igényelt a versenyzők részéről. A bocskaikerti lányok azonban remekül felkészültek, és a 21 csapat közül a kiváló, negyedik helyet szerezték meg - mindössze 1 ponttal lemaradva a dobogóról.
Külön öröm volt, hogy az első öt helyezett - így bocskaikerti csapatunk is -  részvételi lehetőséget nyert a szegedi Fehér-tavon megrendezésre kerülő jutalomtáborba. Gratulálunk!


Csapatunk a verseny megkezdése előtt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése