Ha jönnek a darvak, akkor mi megyünk...!
Csaknem tizenöt éves hagyomány ez már a bocskaikerti madarász sulisok számára. A szakkör tagjainak minden ősszel adott a lehetőség, hogy autóbuszos kiránduláson vegyenek részt a Hortobágyon és bepillanthassanak egy csodálatos természeti eseménybe: megtekintsék a darvak esti behúzását.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával idén is lehetőségünk nyílt a darutúrára, ezúttal a Virágoskúti-halastó volt a célunk. Népes csoportunk számára jól jött a nemrégiben beszerzett tíz új iskolai távcső, amivel a kis madarászok még közelebb varázsolhatták magukhoz az élményt.
A kirándulás során őzbakot, sünt, sok nagy liliket és seregélyt is láthattak a természetbarátok, de a legnagyobb izgalmat ezúttal is a darvak jelentették. Több tízezer példányt láttunk és hallottunk, ahogy éjszakai szállásukra a szélrózsa minden irányából érkeztek. Sajnos a magaslesre nem jutottunk fel, így a halastóra begyűlt madarakat már nem figyelhettük meg, de a folyamatosan behúzó, hangosan krúgató csapatok látványa így is felejthetetlen élményt jelentett. Köszönjük az MME-nek a lehetőséget és a kísérő kollégáknak a segítséget! A felvételeket Csákó Katalin, Póka Cintia és Pásti Csaba készítették.
|
Nagy lilikek és nyári ludak vegyes csapata |
|
Keleti sün |
|
Darvak... |
|
... darvak... |
|
...és darvak! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése